2014. május 31., szombat

Memorial Day weekend 2014

Sziasztok,

tudom, hogy sokan vártátok már a következő bejegyzést. Sajnálom, hogy csak most sikerült összehoznom, de elég sűrű, élményekkel teli hetek állnak mögöttem. 
Hol is kezdjem… múlt hétvégén ünnepeltük a Memorial Dayt, ami egy fontos nemzeti ünnepe az országnak. Ezen a napon azokról a férfiakról és nőkről emlékeznek meg, akik az amerikai fegyveres erőknél szolgáltak és az életüket adták a hazájukért. Ezt mindig május utolsó hétfője, de az ünneplés  ilyenkor egész hétvégén folyik, ezért csak Memorial Day Weekend-ként szokták emlegetni. Ez a nyári szezon kezdete is, ami a munka ünnepével ér véget, ami szeptember első hétfője lesz.

Pontosan egy hónapja vagyok Amerikában és IMÁDOM az ittlétet. A host anyukám rettentő aranyos , vicces és imád sokat beszélni. A gyerekek is aranyosak és kezdenek megszokni. A kislány a legbeszédesebb, neki június 7-én lesz a szülinapja, úgyhogy együtt ünnepeljük az enyémmel, ezért megígértem, hogy 6-án sütök neki chocolate molten lava cake-et, ami a francia chocolate fondant itteni megfelelője. A kisfiú is sokszor aranyos, néha akaratos, de szerintem hosszú távon vele sem lesz gond. A nagyfiú viszont néha kibírhatatlan, de hát kamaszodik. Na de ennyit a családról. :)

A Memorial Day Weekend fantasztikusan sikerült. Három szabadnapos hétvégém volt, az első nap elmentem Stamfordba  shoppingolniiii. :) Vasárnap és hétfőn pedig a cityben voltam. Itt mindenki New Yorkot csak cityként emlegeti, szóval innentől kezdve én is így teszek. :) Szóval az orientáció óta most voltam először a cityben és FANTASZTIKUS volt…leírhatatlan érzés még 23 évesen olyan helyeken sétálni, amit eddig csak a filmekben és képeken láttam!!!  New York egyszerűen varázslatos. Úgy éreztem amikor kiléptem a Grand Centralból és a 42. utca sarkán felnéztem a felhőkarcolókra és az Empire State Buildinget láttam magam előtt, hogy VÉGRE, MEGÉRKEZTEM. Két brazil és egy francia lánnyal töltöttem a napot. Először elmentünk a Times Square-re reggelizni, majd onnan a 5th Avenuen sétáltunk egy darabig. Útközben elhaladtunk a  NYC Public Library, a St. Patrick's Cathedral, a Rockefeller Center mellett. 
Grand Central
5th Ave
 St. Patrick's Cathedral
 Rockefeller Center
NYC Public Library

A közledekés nagyon egyszerű a városban. Függőlegesen vannak a sugárutak, rájuk merőlegesen pedig az utcák. New Yorkban úgy tartják, hogy "ten blocks one mile", azaz "10 utca 1 mérföld". Majd metróval elmentünk a Brooklyn Bridge-t megnézni. Gyönyörű idő volt, átsétáltunk a hídon, ahonnan visszapillantva Manhattan felhőkarcolóit látni. Rengeteg helikopter köröz folyamatosan Manhattan déli részén, ugyanis 150 dollárért lehet 10 perces helikopterezésbe befizetni. Végül a napot a Central Parkban zártuk egy közös piknikkel. Az Upper East Side végénél szálltunk le a metróról, ami a park legészakibb pontja és a Harlem kezdete is. A Central Park gyönyörű, már teljesen bezöldült és rengeteg ember tölti ott a hétvégét.  Maga a park hatalmas. Mi az északi részén voltunk csak, de legközelebb a déli részét is megnézzük. A parkban akár egy napot is el lehet tölteni, akkora. Tavak, futópálya, golfpálya, baseball pálya, szobrok…minden van benne. 


The Reservoir in Central Park
Central Park North

Memorial Day napján, azaz hétfőn három dél-amerikai lánnyal Coney Island-re mentünk. Coney Island Brooklyn legdélebbi pontja. Gyakorlatilag egy óceán parti strand és olyan mintha vissza csöppentünk volna a 60-as évek Amerikájába. Hosszú móló, hatalmas parti sétány, rengeteg ember, falatozók, old school vidámpark. Hihetetlen nap volt ez is. A strandon ebédeltünk, majd jött az elmaradhatatlan fotózkodás. Hát nem mindennap találkozik az ember két brazil és egy argentin lánnyal… és ráadásul szuper jófej mindhárom. :) A koradélutánt pihenéssel töltöttük, majd felültünk egy hullámvasútra , ami bár nem a legdurvább volt - mert azt most építik - de elég meredek volt ez is, és ami még félelmetesebbé tette, hogy hanyatt fekve voltunk bekötve, így szinte fejjel lefelé mentünk mindvégig. De hát kellett mindenkinek egy kis adrenalin a szürke hétköznapok után. Coney Islanden van a NYC Akvárium is. Ha már itt voltunk ide is bementünk, ahol egy szuper fóka show-t néztünk meg.  Majd este fáradtan, de élményekkel tele indultunk a Grand Centralról haza, Connecticutba.

Coney Island Luna Park
 Coney Island beach
Our ride at Luna Park
Coney Island pier with my south-american girls :)

Ez a hétvégém is szabad. Holnap a lányokkal ismét a hátamra veszem a cityt és irány downtown Manhattan na meg a Bronx Zoo. Így nemcsak a világ 4. legnagyobb állatkertjébe jutok el, hanem a bakancslistámról is kipipálhatok egy dolgot.

Millió puszi, R

2014. május 8., csütörtök

Repülés, orientáció, NYC, első élmények

Sziasztok,

ma egy hete vagyok kint az USA-ban és körülbelül ennyi idő kellett, hogy átálljon a szervezetem a kinti időzónához. A repülőút nagyon hosszú volt. Éjfélre ért a gép a JFK-re és ott még három órát vártunk, mire jött értünk a busz, szóval hajnali négy körül kerültem csak ágyba úgy, hogy két óra múlva már menni kellett, mert kezdődött az orientáció. Az orientáció viszont fantasztikus élmény volt. Ez a pár nap jelentette a képzeletbeli "hidat" az otthoni és kinti élet között. Rendkívül meg volt szervezve minden, a nő aki tartotta iszonyú kedves volt és hát azt kell mondjam, hogy jó értelemben vett agymosáson estünk át. Volt szó az amerikai kultúráról, a kulturális sokkról, ami folyamatosan ér bennünket. De volt vöröskereszt képzés, beszélgettünk a különböző korú gyerekek viselkedéséről, tartottunk workshopokat... ez a pár nap tényleg arról szólt, hogy felkészítsen minket az itteni egy évre.
És hát a pár nap alatt két igazi amerikai 'aranyköpést' is sikerült elsajátítanom, ami szerintem nektek is tetszeni fog:

#1: "The bigger, the better." - azaz "Minél nagyobb, annál jobb."


#2: "Americans love money because there's not a thing that money can not buy." - azaz "Az amerikaiak imádják a pénzt, hiszen nincs az a dolog, amit pénzért nem lehetne megvenni."


Ez a két mondás igazán illik az amerikaiakra. Imádják a nagy méreteket, legyen szó ételről, épületekről, autókról, FMCG termékekről stb. (btw. 2 literes a samponom, negyed kilós a fogkrémem…haha :) És hát igazi materialista nemzet. Imádják a pénzt költeni. Ahogy a háztartás vezetése során tapasztalom, folyik is rendesen és hát annyira azért nem olcsó minden, ami legalábbis a napi fogyasztási cikkeket illeti, bár az is igaz, hogy nagyobb kiszerelésűek.

Az orientáció…

Az orientáció során voltunk NYC-ben is egy délután, ugyanis az anyuka befizette nekem a túrát, ami nagyon kedves gesztus volt tőle - különösen úgy - hogy nem volt olcsó. New York fantasztikus hely, rengeteg ember, hatalmas épületek…de majd még erről később


Ez a két kép a Top of the Rock tetejéről készült, ami 67 emelet magas és egyébként ebben vannak az NBC stúdiói, így a Late Night with Jimmy Fallon show-t is itt veszik fel. Egyik oldaláról a Central Park és upper Manhattan, másik oldaláról az Empire State Building és downtown Manhattan látszik. FANTASZTIKUS!!!


Szóval túl vagyok az első pár napon, és nem izgultam annyira, mint amennyire gondoltam volna hogy fogok, amin meg is lepődtem. :) A host anyukám nagyon kedves, elég laza és szerintem jól ki fogunk jönni. A gyerekek pedig hát, hogy is mondjam igazi amerikai gyerekek. Miután hazaérnek a suliból irány fel a játszószobába, ahol egy hatalmas kanapé, egy 1 méteres TV és persze az xbox várja őket, külön snack bárral és behűtött italokkal a maximális kényelemért. Persze az anyuka próbálja egészséges ételekkel is etetni őket, de hát hihetetlen amiket öszze-vissza esznek…én azért próbálok egészségesen enni, mert az aupairek az 1 év alatt átlagosan 8 kg-ot híznak - tudtam meg az orientáción.
A környék viszont gyönyörű, igazi "Wisteria Lane"- szerű.  A ház igazi amerikai,  hatalmas terekkel, és hát a medence is készen áll a nyárra, már alig várom, hogy melegebb legyen az idő és megmártózhassak. Biciklit is fogok kapni, most még az anyukáét használom, ami igazi californiai bicaj. A szobámat is imádom, hatalmas ágyam és fürdőm van és vadi új minden. A community counselor, akit én csak mentornak hívok, már az első nap meglátogatott. Ő felel azért, hogy jól érezzem magam kint, segít mindenben és kb. kéthetente meglátogat majd. Holnap már találkozom egy brazil lánnyal és remélhetőleg egy franciával is, jövő héten pedig bowling lesz a többi lánnyal. Vasárnap ünneplik itt az anyák napját, ezért vasárnap megyünk Long Island-re az anyuka testvéréhez, így megismerhetem az egész családot. Már alig várom!!!

 Na mára ennyit, legyetek jók! Millió puszi


2014. május 1., csütörtök

Bakancslista


Sziasztok, ma útnak indulok szerintem egy fantasztikus országba és ha már egy évre megyek, gondoltam összeírok egy bakancslistát azokról a dolgokról, helyekről, eseményekről amiket szeretnék átélni az USA-ban. Ha végig olvassátok a listát láthatjátok, hogy azért nem voltam szűkmarkú magammal, de hát egyszer élünk... :) Konkrét tervekkel megyek ki és azt gondolom, ha ezeknek a felét sikerül "kipipálnom", már megérte.  

Találkozunk egy év múlva! 
Olvassátok a blogot!


find the best host family
get a cab SATC style
get friends for life
visit my favorite animals at the Bronx Zoo :)
get tickets to the Ellen Show
win the jackpot in Las Vegas
go to the GMA summer concert series
swim with dolphins
go to the 2014 US Open
celebrate american-style Halloween
visit 15 states
eat the authentic New York bagel
experience the Manhattanhenge
go to the DisneyWorld in Orlando
take a tour of the White House
go scuba diving
go on an Easter Hunt
go to a drive-in movie
eat turkey at Thanksgiving
picnic in Battery Park
experience St. Patrick's Day
see a Broadway show
spend 10 hours in a bus :)
celebrate new year in NYC
watch the ball drop in Times Square
ice-skating at Rockefeller Center
watch the sunset in Malibu
cross the border to Canada
go shopping at 5th Ave.
stand under the Hollywood Sign
see the Grand Canyon
explore the Everglades National Park
celebrate 4th of July
see New York City from Top of the Rock
go to a Yankees game
visit the mayan ruins in Mexico
swim both in the Pacific and Atlantic Ocean
survive my year without a terror attack
go thrift shopping
eat an authentic Philly cheesesteak
stroll down the Hollywood Walk of Fame
driving down the Pacific Coast Highway
go on the skydeck in Chicago
walk the pier in Santa Barbara

+ more

visit the Met Opera
NY Knicks NBA game
get a tattoo
kiss a stranger
discover NYC neighbourhoods
go on a Rooftop party in NYC
see NY Giants at Metlife Stadium
Madison Square Garden
Radio City Music Hall